Zöld erdőben jártam -
Mint minden évben most is közeleg a Húsvét. Ez a számomra oly utálatos és mégis szeretett ünnep. Utálatos, mert minden évben megrohannak a locsolkodni vágyók hadai, amit én ki nem állhatok. Másrészt nagyon szeretem, mert imádok tojást festeni, imádok sonkát főzni, stb, stb…
De ha már a tojás festésnél tartunk álljunk is meg egy perce. A keresztlányom a múltkor közölte velem, hogy tojást festeni olyan uncsi dolog. Azt kérdeztem mért, hiszen nincs is annál jobb mulatság. Hosszas noszogatás után kiderült, hogy náluk a tojás festés nem áll másból, csak felolvasztanak forró vízben néhány tojás festő festéket, bele a tojás és már kész is… Hát valljuk be, ez tényleg unalmas így. Ezért aztán gondoltam megmutatom neki, hogy milyen sokféle módon lehet tojást festeni:)
Azzal kezdjük, hogy eldöntjük későbbi megevésre vagy dísznek készítjük a tojásokat. Amennyiben megevésre készül a tojás, akkor jó 10 perc alatt keményre főzzük (de semmi kép ne a sonka mellett, mert bár úgy nagyon finom íze lesz, de semmilyen festék nem fog majd rajta:) ).

Ha dísznek szánjuk, akkor egy tű segítségével a két végén fúrunk 1-1 pici lukat és kifújjuk belőle a tojást. A fújáshoz jó tüdő és kellő gyengédség kell, hogy a tojások össze ne roppanjanak, de a belsejük mégis eltávozzon belőlük.
Miután így előkészítettük a tojásokat lássuk hogyan is díszíthetjük fel őket:
1.Viaszolás: Az első technika amit kipróbálunk az a viaszolás. Ez kicsit hasonlít a makettezésben használt maszkolásos technikához. A lényege a következő: fogjuk a viaszt és megolvasszuk. Ezt követően veszünk egy toll betétet, vagy bármilyen kellőképen vékony eszközt (hurkapálca, kötőtű, 0-ás ecset) és belemártjuk a még folyékony viaszba majd felvisszük a mintát a tojásra. Ezt követően megvárjuk míg a viasz megszárad. Amíg a viasz szárad felolvasszuk a festéket. A beviaszozott tojásokat belehelyezzük a festékbe. Ha a festék kellő képen megfogta a tojásokat kivesszük őket és hagyjuk megszáradni! Fontos, hogy teljesen hagyjuk megszáradni, ha előbb megfogjuk őket foltosak lesznek! Amint a festék teljesen megszáradt a viaszt egy éles késsel (pl: tapéta vágó kés) lekaparjuk, vagy hajszárítóval megolvasztjuk. Ott ahol a viasz fedte a tojást, nem fogta meg a festék és előtűnik a tojás eredeti szép fehér színe, kiadva számunkra a mintát:)

2.Szalvétázás A következő technika a már oly sok mindenen kipróbált szalvéta technika! Minő meglepő a tojás felületére pontosan ugyan úgy lehet alkalmazni a szalvéta technikát, mint a fára vagy az agyagra. Itt fordított a sorrend. Először festünk és utána díszítünk. Ha szalvétázni akarunk itt is követendő, hogy a tojásokat csak világos színre fessük! A sötét színeken ugyanis nem igazán látszanak a szalvéták, vagy pedig meg kell erősíteni őket! Szóval oldjuk fel a szükséges tojás festéket és fessük be vele a tojásokat. Ha csak sötét színű festékünk van a problémát áthidalhatjuk úgy hogy rövidebb ideig hagyjuk benne a tojást az előírtnál. Amint a tojások elérték a kellő színhatást kivesszük őket a festékből és hagyjuk teljesen megszáradni! Amíg a tojások száradnak a szalvétából kivágjuk a nekünk tetsző mintákat és a szalvéta legfelső rétegét elválasztjuk a többitől. Ugyanis csak a legfelső nyomott rétegre van szükségünk. Amint a tojások megszáradtak vesszük a szalvéta ragasztót (javasolt olyat használni, ami lakk is egyben) és a minta helyére egy pici pöttyöt teszünk, majd ráhelyezzük a mintát. Majd a minta közepétől a szélek felé haladva enyhén ragasztós ecsettel (vagy akár az ujjunkkal) kisimítjuk a mintát.

3.Batikolás Ez egy nagyon egyszerű és furfangos technika, amivel érdekes mintájú tojásokat lehet készíteni. Nem szükséges más hozzá csak kimenni a kertbe, parkba és szép érdekes leveleket gyűjteni. Ha megvannak a levelek az első lépés, hogy a szennyeződésektől megtisztítsuk őket. Ezt legegyszerűbben egy ecset segítségével tehetjük meg. Ha ez megvan, akkor a következő feladat, hogy a leveleket jó szorosan ráerősítsük a tojásra. Ehhez egy már nem használt harisnyát tudok ajánlani:) Ha a levelek a tojáson szorosan rögzítve vannak, akkor mehetnek a festékbe. Amint eléri a tojás a kellő színt kivehetjük a festékből. Azon a helyen ahol a tojást a levél fedte világosabb lesz és látszani fog rajta a levél erezete (már ha elég szorosan rögzítettük a tojásra a levelet!).

Na most még egy dologra kell kitérni, és az pedig a festés. A festés is többféle módon lehetséges. Az első, hogy az üzletben vásárolható tojás festéket alkalmazzuk. Azonban ha valaki ki akarja próbálni a hagyományos módszereket, akkor 2 lehetséges módot is tudok neki javasolni:
A festék megszáradása után, ha azt szeretnénk, hogy a tojások szépen csillogjanak, a kész tojások felületét kenjük be szalonna zsírral (kivéve a szalvétásat, azt szalvéta lakkal lakkozzuk!). Azokat a tojásokat, amelyeket kifújtunk még egy kicsit megspékelhetjük.
Vágjunk ki színes filcből 2 köröcskét, majd vegyünk egy akkora tűt amelyik hosszabb mint a tojásunk (zsák varrótű!). Fogjuk az egyik filc lapot és hímző cérnával szúrjuk át és kössünk csomót a végére, majd a cérnát húzzuk át a tojáson (ehhez kell a hosszú tű!) és a tojás tetejére kerüljön a következő filc lapocska. A filc lapocska tetején kössünk csomót, majd a hímző cérnából csináljunk kis hurkot, hogy a tojás felakasztható legyen.
És már csak egy van hátra. Az így feldíszített tojásokat szépen elrendezni, majd kitenni az ablakba azzal az üzenettel, ha nem locsolsz meg vehetsz egyet :) és elmenekülni a locsolók hada elől:)

További képek:
.jpg)



















