![]() |
||
Fonott kosárka
Családunkban hagyomány, hogy húsvét alkalmából megajándékozzuk egymást. Mint minden évben most is valami egyedivel szeretném meglepni őket. Ez általában valamilyen saját magam készítette dolog szokott lenni némi csokoládé és virág kíséretében. Anyukám egy szép fehér jácintot fog kapni egy hatalmas csoki nyúl kíséretében. De mibe lehetne ezeket csomagolni? A nagy gondolkodás közepette ahogy már sokszor is tettem kinyitottam az én kis kincses szekrényemet, ahol a kézműves dolgaimat tartom és csak úgy elkezdtem pakolászni benne, hátha megszáll az ihlet… És igen most sem hagyott cserben:) Találtam néhány szép színes kartont. Ezek tökéletes csomagoló anyagok lesznek. És ahogy nézegettem őket egymásra rakva, néha a virágra és a csokira pillantva rögtön be is ugrott az ötlet. Készítek belőlük egy fonott kosárkát. A karton elég erős, hogy a virágot megtartsa, de eléggé könnyen hajlik, hogy formát hajtogassak belőle. Így jött az ötlet, hogy kosárkát fűzök belőle. Ehhez a kartonokat 2 cm széles és egyforma hosszúságú csíkokra vágtam. Ezt követően néhány csíkot egymás mellé helyeztem és a végüket ragasztócsíkkal rögzítettem. Majd ezen átfűztem keresztbe néhány másik csíkot úgy hogy azok az előzőleg összeragasztott csíkok középső harmadánál helyezkedjenek el. Ezt követően mind a négy oldalon felhajtottam a csíkokat. A felhajtott részeknél elkezdtem keresztben átfűzni egy újabb csíkot. A kezdő szálnál tűzőgéppel rögzítettem a kereszt csíkot. Körbe fontam fele az összes szálat, úgy hogy a vége elfedje a kezdő helyen a tűzést és ezt ragasztóval rögzítettem. Ezt addig folytattam,a míg a felhajtás tetejére nem értem. Munka közben szélszerű a ragasztó csíkot felvágni vagy eltávolítani az oldalfal szálairól, mert úgy könnyebb a fűzés. A kosár tetején, hogy az egyenletlenségeket elfedjem keresztbe egy meghajtott szálat rögzítettem tűzőgéppel. Sajnos a tűzőgépem eddigre már megadta magát, így ez elég csúnya lett. Így utólag belegondolva jobb lett volna ezt a takaró csíkot ragasztani. Na sebaj, anyukámnak így is tetszeni fog, mert az én kezem műve:) Ps: ha tartósabb, esetleg kültéren is használható kosárkát akarsz készíteni, akkor a karton helyett használj háncsot. Ezt bármelyik barkács boltban megkapod. Színes fapáccal színezheted az általad kívánt színekre. Képek a kosár készítéséről: - Képek
|
||



Valami egyedi és könnyen elkészíthető csomagolást szeretnél a húséti meglepetéseknek? Készíts vidám színes fonott kosárkákat. Ebben jól mutat a piros tojástól kezdve a csoki nyúlon át a tavaszi virág csokorig minden…
